30 napja vagyok New Yorkban! Ez alatt a kis idő alatt elképesztően sok mindent történt velem, ezért megünnepeljük Cat-tel és elmegyünk palacsintázni. Bár ezek közül nem épp mind ünnepelendő, mint a haláleset, a balesete. Viszont itt ismerkedtem meg a szerelmemmel és sikerült állást kapnom a Pretty Little Liars szereplőgárdájában. Ez alatt az idő alatt úgy érzem, hogy sokat változtam, a személyiségem és a hozzáállásom is. Anyuval ismét szent a béke, apámat nagy ívből..., a város büszke, hogy itt vagyok. Ez alatt a nap alatt meglátogattuk Catherine anyukáját. Köszöntem neki.
-Csókolom.
-Szia, nem veszek sütit.
-Anya, ő a barátnőm.
-Te leszbikus vagy? Úristen....
-Mondtam már, hogy igen...
-Nem emlékszem.
-Mert van egy betegséged, ami miatt nem.
-Ne nevettess, makk egészséges vagyok.
-Aj, most jön az a rész, amikor megmutatom Neki az orvosi papírokat, elkezd sírni, majd megbékél.
Catherine-nek igaza is lett.
-Azta.
-Mondtam, hogy ezt fogja csinálni. Ha nem 5-ször, akkor egyszer se mondtam el ezt neki.. A legszarabb, hogy nekem fáj megsirattatni.
-Sajnálom, cica.
Megakarnám csókolni, de az anyja ránk ordít.
-No, no, no, no. Az én hazámban nem lesz női csók.
-Anya.
-Sajnálom, kell egy kis idő, mire elfogadom, hogy nem lesznek unokáim.
-Örökbe lehet fogadni.
-Ja, valamilyen néger gyereket. Remek!
-Ne légy rasszista, kérlek. Ugyanolyan emberek.
-Randa emberek.
-Jól van. Megyünk is, ha csak ezt csinálod.
-Ne haragudj, de tudod, hogy milyen vagyok.
-Igen, tudom. Nem ilyen. Most egész héten rasszista leszel, jövő héten meg majd szobrot akarsz nekik emelni.
-Ne nevettess, azoknak?
-Szia, anya.
-Szia, lányom. Csak szólok, hogy egy nő követ melletted, ha nem vennéd észre.
-Ő a barátnőm.
-Akkor szólj neki, hogy másképp öltözzön, mert én sarkon álló kisasszonynak gondoltam, aki követ, hogy elvágja a torkod, kizsebeljen és elvigye az autód.
-Anyud kicsit kezd idegesíteni, Cat. Felpofoznám, ha nem haragszol.
-Megértem, miért mondod. Nem figyel arra, hogy miket beszél, de mint mondtam: Jövő héten meg imádni fog téged.
-El se tudom hinni, hogy nem viszitek el egy pszichológushoz.
-Mit érnénk vele? Berakják az őrültek otthonába és ott hal meg? Semmivel nem jobb. Itthon jobb helye van.
-Nem tesz kárt magában?
-Nem, eddig nem tett. Nem is hinném, hogy fog. Ő nem pszichopataféle. Ő csak egy zavarodott anya, akit egy zavarodott betegség kapott el és nem lehet normális élete.
-Sajnálom.
-Ha tudnád, hogy én mennyire, hogy elhoztalak.
-Örülök, hogy elhoztál. Legalább megismertem.
-Ja, akit fel akartál pofozni.
-Tudod, hogy nem tettem volna meg. Azzal meg nem lett volna jobb, ha örökre titkolod előlem anyukád.
-Tudom. Szeretlek.
-Én is téged. Amúgy apukádról soha nem meséltél..
-Nos, az apám. Születésemkor lelépett, nem ismertem.
-Sajnálom. Anyukád hogy nevelt fel téged ezzel a betegségével?
-Akkor még nem volt ennyire beteg, csak feledékeny. Pár éve kezdődött nála és egyre rosszabb.
Egészen hazáig nem is szólaltunk meg, még otthon se. Azt mondta, hogy fáradt és lefekszik. Közben néztem, hogy kaptam egy üzenetet. Nem mástól, mint Sophia szüleitől.
"Kedves, Sabrina Hallington.
Lányunk, Sophia, mint tudod, elhunyt. Nem akarunk emiatt hibáztatni, hisz nem a te hibád, az övé, mivel nem figyelte, hogy hova kell mennie, de okolhatom, nem hallja úgysem. Lényegre térve, szeretnénk, ha eljönnél a temetésére. Nemcsak mi, de Sophia is ezt szeretné, hogy ott legyél. Minden tánccsapatos tagot meghívtunk. A temetés 2015. 06. 26-án, reggel 9-kor lesz tartva, a helyi temetőben. További szép napot"
Egyértelmű, hogy nem fogok menni. Nem azért, mert nem tisztelem a családját és nem azért, mert nem szerettem Sophia-t, hanem azért, mert a végén ki is emelték, hogy az EGÉSZ TÁNCCSAPAT ott lesz a temetésen. Ha meglátnak, az első az lesz, hogy elkezdenek okolni, majd a táncverseny miatt fognak hibáztatni, végül megtépnek. Erre pedig igazán nincs szükségem. Már 21-kor lefekszek, Cat nagyban durmol mellettem. Az éjszaka folyamán egy elképesztő rémálom gyötör. Természetesen, a sors megint azt akarja, hogy temetésre menjek. Sophia van benne, aki sír. Oda rohanok hozzá és megkérdezem tőle:-Mi a baj?
Ő csak hallgat, folytatja a sírást.
-Sophia!
Többször is a nevén szólítom, egyre hangosabban.
-FIGYELJ MÁR RÁM!!!!
-Nem tehetem.
-Miért? Miért nem?!?!?!
-Nem jössz el a temetésemre.
-Mert félek a lányoktól.
-Értem, tehát a félelmed felülkerekedik a szereteten.
-Nem, csak nem akarok balhét, legalább aznap legyen nyugtod.
-Nem lesz, mert nem jössz. Ha a lányok szerettek engem, akkor nem fognak perpatvart csapni.
-Igazad lehet.
-Kérlek, kérlek, gyere el. Az a k*csög lelőtt engem, téged nem hálaistennek, de te végeztél vele.
-Me-me-meghalt? Nem megölni akartam.
-Pedig sikerült. Jól tetted. Fejet fejért, fogat fogért.
-Én nem hiszek az erőszakban, csak védeni akartam az embereket.
-Így van, jól is tetted. Megölted, a legjobb dolog, amit tettél.
-NEM, NEM, NEM. NEM HALHATOTT MEG!!!
Felriadok. Tiszta izzadtság vagyok, mintha most futottam volna le a maratont. Gyors megnézek egy cikket a buszos dolgunkról, amiben azt írják, hogy erős agyrázkódást szenvedett, de él. Hála istennek. A lelkiismeretem így tisztább, hogy tudom, hogy nem tehetek senki haláláról. Viszont, el fogok menni a temetésre, csak azért is!
...
11. rész- Temetés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése